Vállalatirányítási megoldások

A vállalatirányítási információs rendszer – más néven ERP (Enterprise Resource Planning) – olyan szoftver (szükség esetén megfelelő hardverrel kiszolgálva), amely a vállalat környezetére, belső működésére és a vállalat-környezet tranzakcióira vonatkozó információkat koordinálja, rögzíti, feldolgozza, tárolja.

Ezek a rendszerek folyamatosan fejlődnek, mind a technológiai újításokat felhasználva, mind a vállalatok munkafolyamataihoz igazodva.

A vállalatirányítási rendszerekkel szemben támasztott egyik fontos kritérim az integráltság. Vagyis a szükséges információkat, adatokat egyszer kelljen rögzíteni és ezt követően a kollégák közül bárkinek, bárhol ezek hozzáférhetővé válljanak. Kiegészítve azzal, hogy nyilvánvalóan bárki számára, akinek ehhez jogosultsága van. Vagyis a jogosultságok kezelése is fontos része a rendszereknek.

Emellett fontos elvárás a modularitás. A vállalatirányítási rendszerek rengeteg modulból, funkcióból épülnek fel, és nem minden vállalat, vállalkozás számára szükséges ezek mindegyike. Sőt! De ahogy minden változik, a cégek is, és ha később mégis egy újabb modul bevezetése és használata válik indokoltá, akkor ez könnyen, egy gombnyomással megoldható legyen.

De milyen modulok lehetnek egyáltalán?

  • A beszerzést, anyaggazdálkodást támogató modulok.
  • Értékesítést, marketinget, ügyfélkezelést támogató modulok.
  • Pénzügyi folyamatokat, könyvelést, behajtást támogató modulok.
  • Vezetői információs modulok, riportmodulok.

Ahogy minden, úgy a vállalatirányítási rendszerek fejlődése is összefort az internet fejlődésével. Nem csak úgy, hogy interneten elérhetőek ezek a rendszerek, vagyis bárhonnan, bármikor, hanem úgy is, hogy a rendszerekkel szemben támasztott követelmények is változtak, pl. e-számlázás.

Az Euronet több mint 10 éves múlttal, széles referenciabázissal rendelkezik ezen a területen. Saját fejlesztésű vállaltirányítási rendszere a ChaRM a magyar vállalatok igényeire kifejlesztett megoldás – nem külföldi multinacionális cégek működésére optimalizált rendszer, emellett rendkívül stabil, az üzemeltetési költségei mégis alacsonyak!

Vállalatirányításra ajánljuk

Charm

© 2001 -  2017 Euronet Magyarország Informatika Zrt.

SSL ClassC

Please publish modules in offcanvas position.