Hangok vizuális felismerhetőségének kifejlesztése halláskárosultak számára

Projekt neve: Hangok vizuális felismerhetőségének kifejlesztése halláskárosultak számárainfoblokk kedv final felso cmyk ERFA

Projekt leírása: A hallás az ember számára különösen fontos, a beszéd egyik „része”. Ráadásul a mindennapi életben előforduló hangok, zajok is lényeges információkat továbbítanak. A hallás sérülése jelentős hátrányt jelent, a sérültek száma 10-20% is lehet adott népességen belül.

A hallókészülékek piacán széles a kínálat. Ezek az eszközök hatékonyan korrigálják a hallásveszteségből adódó veszteségeket, ám súlyos hallás-problémák vagy siketség esetén már nem tudnak segítséget nyújtani.

A projekt célja, hogy egy vizualizációs eszközön fontos hanghatásokat megjelenítsünk, ezáltal a hangok információtartalma nem vész el. Ráadásul a megoldás nem csak a beszéd felismerését, hanem a beszélő azonosítását, a hangok irányának, hangerejének és egyéb jellemzőinek megjelenítését is képes lesz elvégezni. Mindezt valós időben és a felhasználó számára könnyen áttekinthető és értelmezhető módon. A rendszer a beszéden túl a nem-beszéd jellegű releváns hanginformációkat is kezeli, hiszen a mindennapi életben egy sziréna, ajtón kopogás, kutyaugatás is fontos jelentést hordoz, melyek nem érzékelése hátrányt, sőt veszélyt jelenthet. Így a siketek és nagyfokú hallásveszteséggel élők számára is érzékelhetővé és értelmezhetővé válnak a hangalapú információk.
Az eszköz összekapcsolható lesz az általunk fejlesztett tolmácskesztyűvel és a két eszköz együttes használatával azokon is segíteni tudunk, akik mind hallás, mind beszédkárosultsággal rendelkeznek, márpedig a két fogyatékosság nagyon gyakran jár együtt.

Kedvezményezett:

Euronet Magyarország Informatika Zrt.
1138 Budapest, Váci út 168. A épület 5. emelet
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 1 890 2000
Faxszám: +36 1 412 1195
Weboldal: www.euronetrt.hu

© 2001 -  2017 Euronet Magyarország Informatika Zrt.

SSL ClassC

Please publish modules in offcanvas position.